Iskola válság idején

Köszönöm szépen a hozzászólásokat, ismét itt vagyok írásra készen, megújult fonttal.
Örülök, hogy tetszett az elképzelés, reméljük, ugyanígy lesztek majd a megvalósítással is.
Most pedig: válságkezelés.

Érdekes téma egy nem létező iskola nem létező pénzügyeiről, sőt annak megszorításáról irogatni...

Amennyiben AZ ISKOLA egy létező intézmény lenne, valószínűleg felajánlásokból, baráti szívességekből jönne össze az épület, eszköztár, stb... Úgy gondolom, hogy ezek válság idején sem csappanának meg, hiszen, ha az emberek értelmet látnak valamiben, akkor arra szívesen áldoznak. Itt tényleg nem tételekről van szó. Tegyük fel, sikerülne találni valami klubhelységet vagy diákpincét, ahova bekéredzkedünk. Vagy egy olyan önkormányzati helységet, ami nincs kihasználva. Mi szépen kidekoráljuk, felújítjuk ( az ehhez szükséges pénzért a saját zsebünkbe nyúlnánk), cserébe használhatjuk. Itt találkoznánk a gyerekekkel délutánonként. (Egyenlőre kicsiben kezdjük)

A tankönyveik adottak, hiszen az iskolából jönnek. A különböző kreatív foglalkozásokhoz a szülők, barátok felajánlásaira lesz szükségünk (nem használt textilanyagok, régi zsírkréták, kinőtt pólók, stb...)

Fizetés. Amíg kicsik vagyunk, addig biztosan nincs fizetés. Senkinek. Nem azért , mert nem akarunk adni, hanem azért, mert a semmiből sajnos nem tudunk. Minden pedagógus a saját munkája melett dolgozna nálunk azért, mert értelmet lát AZ ISKOLÁban és örömét leli a munkájában. Cserébe az ingyen munkáért természetesen a lehető legrugalmasabban osztjuk be, nehogy ebből kellemetlensége legyen.

Nagyon fontos még, bár ez nem az anyagiakhoz tartozik, de nálunk nem végzett, diplomás tanárok tanítanak, hanem olyan emberek, akik úgy érzik van bennük valami, amit szívesen átadnának a kisebbeknek. Egyetlen feltétel, hogy részt vegyen egy felkészítő órasorozaton, amit mi tartunk, illetve elengedetetlenül fontos, hogy azonos elképzelése legyen a gyerekek oktatásáról, mint a miénk. Ez vonatkozik iskolára, de családon belül is érvényes, hogy csakis akkor lehet sikeres a nevelés, ha az egyértelmű, állandó szabályokat és elvárásokat állít a gyerek elé.

Válság ide vagy oda, ami nem elvesz az emberektől, hanem ad nekik, az tönkre nem mehet.

ÁLMAIM ISKOLÁJA

Álmaim iskolája még nem jött létre, de kialakulóban van, azért is hoztam létre ezt a blogot, hogy már az elejétől fogva nyomon lehessen követni, hogyan válik egy álomból iskola.
Első lépésként szeretném leírni, hogy miért gondolom, hogy meg kell reformálni az oktatást.
Nemrég kerültem ki a gimnáziumból, tehát elég friss emlékeim vannak arról, hogy hogyan folyik az oktatás, egyáltalán mit nevezünk oktatásnak manapság. 2006-ban érettségiztem, de 2005 óta dolgozom folyamatosan, így teljesen jól össze tudom kötni, hogy vajon mit ad az iskola az embernek, amitől aztán könnyebben mozog a nagybetűs életben. Sajnos keveset.
6 éves korunktól nap, mint nap beülünk az iskolapadba, de senki nem mondja el, hogy azt a tudást, amit itt megpróbálnak átadni, mire tudnánk használni. Ha nem jól csináljuk, megbüntetnek, ha jól tudjuk, jutalmaznak, de valójában mire kapjuk ezeket a jegyeket?
Nem az a fontos, hogy pontosan tudjuk, hogy az Árpád-házi királyok uralkodásának sorrendjét, vagy, hogy milyen alakú egy zsírsejt, hogyan néz ki egy sinus-görbe vagy, hogy hol született Ady Endre. Azt elég korán átlátja egy gyerek, hogy nem ezzel fog jóllakni élete hátra lévő részében, innentől kezdve aztán nem is tudja majd komolyan venni a tanulásdit.
Minden iskolának az lenne a feladata, hogy használható tudást adjon az ember kezébe, összekösse a szálakat, (amit egy diáknak egyedül nehéz vagy lehetetlen összekötnie) hogy mégis mire jó neki a matematika, a történelem, fizika, irodalom, ének, rajz...óra.
...és ez csak egy kis szelete annak, ami elvárható lenne az iskolától. Elsősorban embert kéne nevelnie a gyerekekből. Olyan embereket, akik képesek közösséget alkotni, csapatban működni, tájékozottak, értelmesek, képesek döntéseket hozni és megküzdeni a céljaikért.
Ehhez képest a tanárok nemhogy közösséget formálnának, de inkább szélesítik a szakadékot diák és diák között, folyton versenyeztetik a tanulókat, hogy megmutassák ki a jobb, ha van játék, ott mindig valaki ellen folyik a verseny, kell kitűnő tanuló, kell sportelső, ami önmagában persze fantasztikus, hogy valaki kimagaslóan teljesít, csak az a szomorú, hogy van néhány pont, ami adott, ezekben lehet eredményeket felmutatni, de ha van valaki aki valami másban lenne nagyon jó, neki már szinte esélye sincs, hogy akár csak megmutassa magát, nemhogy még el is ismerjék.
Az egész iskolai rendszer feszültséget generál tanár és diák között, holott nagyon meghatározó szerepet kéne betöltenie egy tanárnak diákja életében, de feszültséget generál az egyénekben is, mert már kiskorától kezdve belétáplálnak sztereotípiákat és rossz világképpel válik felnőtté.
Az én iskolámban alternatív tanítás folyna. Itt a tanár "csak" egy felnőtt lenne, aki vezet, aki rásegít, de nem irányít. Élni tanulnának meg a gyerekek, együtt élni és egyénenként is rájöhetnének már egész fiatalon, hogy mi érdekli őket, miben jók, alapvető értékrendet tanulnának, egymás tiszteletét, önmaguk megbecsülését,...
Legközelebb ennek módszerét fogom leírni.
B.