BBRIGEE

A képen szereplő személyek balról haladva: Ádám, én

Így nézünk mi fel. Január óta élünk együtt. Szépen lassan történt a dolog. Októberben aludtam nála először. Hetente 2-3 napot töltöttem itt. Ő persze nyaggatott, hogy költözzünk össze, én meg mondtam, hogy "Hűtsd le magad,..." "Vegyél vissza!"... "Felejtsd el!"

Aztán január 2-án átjöttem, hogy együtt pihenjük ki a felejthető szilveszteri "bulit". Nagyon lebetegedtem és napokig csak feküdtem az ágyban. Ő meg ápolt...teát főzött, méregette a lázam, adagolta a gyógyszereket. Akkor maradtam itt először huzamosabb időre.

Aztán felépültem és kaptam egy melót a Domino Tv-nél. Éjszakai vágó lettem. Kemény... este 8-tól dolgoztam hajnali 4-ig minden nap. Ha akkor nem költözünk össze, valószínűleg ma már nem lennénk együtt. /Hozzátartozik, hogy alapesetben én a város másik szélén laktam anyuékkal (XVII. kerület, annak is a legszéle)/ Esélyünk se lett volna találkozni. Így praktikusnak tűnt összeköltözni, anyuék is könnyen vették az akadályokat. Mindig azt hittem, hogy biztos kellemetlen lépések sorozata elköltözni, de úgy tűnik, ez a dolgok természetes rendje. Nem is igazi költözés volt. Mondhatni inkább beavászkodtam...szépen lassan kerültek át a ruháim darabonként...aztán valahogy megérkezett mindegyik.

Az elején baromi frusztrált voltam ettől az együttélés dologtól. Először az is zavart, hogy túl korán költöztem ide, de ezen átlendültem, Végülis tök jó, hogy már az elején kiderülnek a másik hülye rigolyái, sokkal jobban meg lehet ismerni egymást és sokkal jobban meg is lehet szeretni a másikat. Na, de nem is ez a korai összeköltözés volt a fő dolog, ami miatt frusztrált voltam, hanem sokkal inkább a tesóim miatt...mert tökre hiányoznak.

Bálintka és Zsó'

Míg otthon laktam minden nap találkoztunk, dumáltunk, hülyéskedtünk és ez most tökre megváltozott. Gondolom, nem kell magyaráznom, hogy a telefon nem ugyanaz és amikor hétvégente találkozunk, az se az igazi. Persze jól elvagyunk meg igyekszünk felvenni a fonalat, de azért fura...és már ki is bukott belőlük, hogy "te nem is itt laksz, ne szólj bele, stb..." Ugh, de baromi szarul esett. Nem tudom ezt mikor tudom majd kezelni. Szerintem soha. Az én elköltözésemmel valami olyasmi változott meg, ami visszafordíthatatlan. Na, ... pörögjünk!

Ádámnál tartunk... Tök jó helyen lakunk amúgy. A Sas-hegy tetején...a kert elég romantikus, mondhatni érintetlen és a nagy dzsungel indái között a Várra lehet látni. Azt hittem, hogy csak mese, hogy a budaiak és a pestiek között nagy ellentét van, hogy más a habitusuk, stb...de tényleg igaz. Teljesen más dolog Budán lakni. Érdekes...

Na igen, tök jó helyen lakunk, igaz, egy nagyon kicsi lakásban. Egy szoba az egész, plusz fürdőszoba, konyha, WC...mindenből nagyon pici. Huszon valamennyi négyzetméter. Mikor főzőcskézünk, egyszerűen nincs hely az edények számára, szóval pakolunk mindenhova, frigó tetejére, földre, székre,... Elég nagy kreativitást igényel. Ettől függetlenül már a kezdetektől fogva nagyon szerettem itt főzni, mert volt kire. Otthon anyuék ettek a melóhelyen, Zsó is, Bálintka is a suliban, magamnak meg minek. Ádám meg amúgy is szívesen vesz mindennemű háziasszonyi kezdeményezést részemről, szóval főztem sokat. Illetve főztünk.Az elején.

Érdekes, sokáig nem éreztem magam itt otthon, aztán megvettem Etát.

ETA

Ő Eta. Igazából Ádám kenyérpirítója elromlott és mindig szarrá égette a kenyeret...aztán hirtelen felindulásból vettem egyet. Aztán kitaláltam, hogy ha már van tök jó kis teraszunk, akkor használjuk már ki, kajáljunk ott. Guberáltunk valami kis lepukkant asztalt a legutóbbi lomtalanításkor, azt tervezzük, hogy valami szép színesre lefestjük, székek voltak itt alapból és most már ki tudunk ülni. A szomszéd bácsi meg is jegyezte, hogy milyen jó látni, hogy nem csak mindig átrohanunk a teraszon, hanem használjuk.

Szóval, most hogy már belaktam magam Ádámhoz, jöhetnek az együttélés problémái. Én alapvetően rendetlen típus vagyok. Nem tudom, hogy van e ilyen típus, én megteremtem most. Igazából annyit kell tudni a stílusjegyekről, hogy: mindent ezerszer fontosabbnak és érdekesebbnek tartok, mint a rendrakást, részemről teljesen jól van minden úgy ahogy van. Ha saját magam dönthetnék róla, hogy milyen legyen a lakás, illetve mi legyen benne, nem sok mindent találnátok: egy ágy, egy láda a ruháknak, rengeteg könyv meg egy babzsákfotel. (ez lenne a háló-nappali) Ádám persze egyáltalán nem így gondolkodik. Ő se sokkal rendesebb fajta, ugyanúgy utál mosogatni, mint én, ugyanúgy elmegy a rendetlenség felett, csakhogy őt ez zavarja...és ha már lakik egy nő a háznál, akkor igazán megcsinálhatná ezeket. Itt kezdődnek a konfliktusok.

Mondjuk, azt alá kell írnom, hogy ő valóban jóval több mindent csinál, mint én. Pl.: mos, tereget, néha csinál kaját (bár én úgyse itthon eszek, hanem a melóhelyen) De alapvetően szerintem csak annyiban különbözünk, hogy engem nem zavar, hogy nem vagyok házitündér, őt meg igen.

Ezt most röviden szemléltetem: Ádám, meséld el, milyen velem együtt lakni! című műsorunk következik.

Szerintem az együtt élés jó. Költözzetek össze :)

B.

Jaj, nincs meg az öt kép...

apu, anyu

piros kanapé